Élet az állatkertben

Érdekelnek az állatok?Jó helyre jöttél!

Az oroszlán

Az oroszlánok Fekete-Afrika legnagyobb részén megtalálhatók. Főleg a fás területeken fordulnak elő, de megtalálhatók a félsivatagos és bozótos helyeken is. Korábban az európaiak mértéktelen vadászata miatt Afrika oroszlánállománya megcsappant, és egyes alfajok, mint a fokföldi oroszlán, ki is haltak. Ma a legtöbb oroszlán Közép-Afrika és Dél-Afrika országaiban él (Botswana, Angola, Mozambik, Zambia, Kongói Demokratikus Köztársaság). Ennél kisebb a kelet-afrikai és a kevéssé ismert nyugat-afrikai oroszlánpopuláció. A nyugat-afrikai oroszlán (Panthera leo senegalensis alfaj) példányszáma 30 000-100 000 közé tehető.

A hajdani észak-afrikai oroszlánok a berber oroszlán (Panthera leo leo) alfajhoz tartoztak. Valaha Marokkótól Egyiptomig sűrűn előfordultak. A legnagyobb testméretű oroszlán-alfaj volt, és a hímek sokkal terjedelmesebb sörénnyel rendelkeztek más fajtáknál. Az ókori Róma uralkodók berber oroszlánokat használtak a kegyetlen cirkuszi viadalokhoz, például tigrisek ellen, ahol rendszerint a tigrisek maradtak alul. A források szerint a római nemesek, például Sulla, Pompeius és Julius Caesar egyszerre akár 400 oroszlánt is halomra ölettek a gladiátorokkal. Az utolsó vadon élő berber oroszlánt 1922-ben, Marokkóban lőtték le a túlzott vadászat miatt. Ma már csak állatkertekben él néhány tucatnyi példányuk, többé-kevésbé keveredve a többi alfajjal. 2005 augusztusában egy tudóscsoport nekilátott, hogy visszatelepítse az oroszlánokat Észak-Afrika vadvidékére.

A zebra

A zebra fekete alapon fehér csíkos.^[1] Ezek a fejen, a nyakon és a törzsön függőlegesek, míg az állat farán és lábain vízszintesek. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket a fekete-fehér csíkozás miatt nevezik zebrának.

A zoológusok szerint a csíkok az álcázást szolgálják. Ez többféleképpen is elképzelhető. A csíkok segíthetnek a zebrának elrejtőzni a fűben. Elsőre ez nem hangzik hihetőnek, hiszen a fű nem fekete-fehér, de mégis van értelme, hiszen a zebra elsődleges ragadozója, az oroszlán színvak. Egy magas fűben álló, mozdulatlan zebra gyakorlatilag észrevehetetlen egy oroszlán számára. Viszont a zebrák többnyire ménesekben járnak, és ritkán magányosak, az álcázás másik módja a ragadozó összezavarása: néhány szorosan egymás mellett álló vagy mozgó zebra az oroszlán szemében egyetlen, jókora állatnak tűnik, így nehezebben tud kiszemelni magának egyetlen áldozatot.^[2]

A csíkok emellett a társas viselkedésben is szerepet játszhatnak, a mintázatban található apró eltérések az egyedek elkülönítését szolgálják.

Egy újabb, kísérletekkel igazolt elképzelés szerint a megtévesztő mintázat a vérszívó cecelégy látását is megzavarja.^[3] További elméletek szerint a csíkok a zebrák bőrében található zsír mintázatával függnek össze, az állat hőszabályozásában játszanak szerepet, vagy a csíkozás sérülések miatt létrejövő szabálytalanságai segítenek a potenciális párzótársaknak felmérni az állat rátermettségét.

A nyúl

A nyulak kis és közepes méretű állatok, amelyek a gyors helyváltoztatáshoz alkalmazkodtak. Legfőbb jellemzőik a hosszú hátsó lábak és a hosszú fülek. A hátsó lábakon 4 ujj van, míg a rövidebb mellső lábakon 5 ujj található. Talpuk szőrős, hogy ne csússzanak el futás közben. Mindegyik ujjukon erős karmok vannak. Hosszú mozgatható füleikkel igen jól hallanak. Nagy szemeik segítségével, a nyulak jól látnak még éjjel is, emiatt többségük éjjel vagy alkonyatkor, illetve hajnalkor tevékeny.^[1]

Az állatok mérete az apró észak-amerikai törpenyúltól (Brachylagus idahoensis), amely 25-29 centiméter hosszú és 300 gramm súlyú, a mezei nyúlig (Lepus europaeus), amely 50-70 centiméter hosszú és 2500-6500 gramm súlyú, terjed.

A nyúlfélék tápanyagszegény élelmen is egészen jól megélnek: a rendkívül hosszú vakbélben a nyúllal szimbiózisban élő baktériumok ugyanis képesek a cellulóz és egyéb, a nyúl saját emésztőnedveinek ellenálló rostok bontására, és azokat értékes fehérjéik felépítése során hasznosítják. A mezei és az üregi nyúl táplálékszükséglete nagy részét ebből fedezi. Világrajöttükkor még nem rendelkeznek ezzel a fontos adottsággal, így a tápanyagok egy részéhez anyjuk ürülékéből jutnak hozzá. A nyúlfiókák egy különleges, úgynevezett lágy ürüléket fogyasztanak el, amely anyjuk vakbelében képződik, de kifejlett korban már maguk is termelik, és ezzel jelentősen javítják emésztésük hatásfokát. A normális ürülék ezzel szemben egészen más, az ismerős bogyó formában ürül, nincsenek különleges tulajdonságai, legfeljebb csak a territórium megjelölésére szolgál. E családba tartozó állatok zápfogaik alapján első pillantásra a rágcsálókhoz sorolhatnánk. De éppen a fogazatban rejlik a különbség, amelyet a rokonsági kapcsolatok vizsgálata során nagyon is fontosnak ítélnek meg: a nyúlfélék felső állkapcsában a két metszőfog mögött egy második pár is található, a fogzománc ezeket is teljesen körülöleli. A valódi rágcsálóknál csak egy pár metszőfog nő ki, amelyek az alsó állkapocs megfelelő fogaihoz illeszkednek.

A ló

Törzsfejlődés [szerkesztés]

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása (az ujjak folyamatos visszafejlődésével) volt.

A lófélék törzsfejlődésének lépései:

• Eohippus – kb. 60 millió éve, a paleocén korban jelent meg.

Elülső lábain négy-négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye vagy szarusarkantyú.) Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett. A legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett.). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.

• Mesohippus és Miohippus – kb. 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg.

A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent.), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

Oldal: Állatok itt-Állatok ott
OkOsKa A TuDaS LaPjA Szilyy - © 2008 - 2024 - az-okoskak-lapja.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat